Christine Carytus

Név: Christine Carytus

Nem: Nő

Kor: 20

Kaszt: Temető Mágus

Származás: Anglia, Nantwich városa

Tartózkodási hely: Olaszország, Velence

Jellem: A többi halottidézőtől eltérően személyisége sokkal kevésbé mondható bizarrnak; humoros, elhivatott és nem tekint úgy családi örökségére, mint valami átok. Kedves lány, de sajnos néha túlzottan is hajlamos megbízni olyanokban, akikben nem kellene. Nehezen lehet felhúzni, de ha ezt valaki eléri nála, akkor azt többet élő  nem látja. Szívén viseli a halottak sorsát

Kinézet: Közel 167 cm magas, teltkarcsú alkat, vállig érő sötétbarna hajjal, és ugyanilyen színű szemekkel. Ruházata erősen függ az adott hangulatától, de leggyakrabban sötétkék tunikát, fekete farmert és egy olyan 5 cm-es fekete magassarkút látni rajta. Jobb alkarján egy latin nyelvű tetoválás van (Suprenum Vale)

Felszerelés: Egy Demondo névre hallgató ásó. Rendszerint bekötözve, a hátán hordja. Családi örökségként nem hajlandó megválni tőle, még akkor sem, ha emiatt pl: nem szállhat fel a repülőre. Feltehetően egy bizonyos fokig rendelkezik saját akarattal.

Lakás: Nantwich-ben a családi ház, mint állandó lakhely. Jelenleg Velence egyik külsőbb kerületében bérel egy másfél szobás kis lakást.



Előtörténet

Késő este volt már, és én nem tudtam aludni. A kint egyre csak erősödő vihar zajai sem voltak annyira ijesztőek, mint a korábbi ordibálások hangjai. Apa már megint veszekedett nagypapával, “vén, szenilis bolond”-nak nevezte, majd ajtó csattanását hallva tudtam, hogy megint elment a szomszédos kocsmába. Anya nem szólt semmit, csak a lépteit hallottam, amint bement a hálószobájukba. Mikor kattant a zár, én akkor mentem le a nappaliba, ahol nagypapa még a kanapén ült. Odaültem mellé, ő pedig megsimogatta a fejemet.
- Nagypapa. Miért veszekedtetek megint apuval?
- Mert az apád bolondnak hisz engem, kicsim.
- De hát nem is vagy az!
- Erről sajnos mások, elsősorban a szüleid nem így vélekednek, Christine…
- Azért mondja ezt a papa, mert ő nem látja azokat az embereket? - Nagyapa keserűen sóhajtott.
- Ha még most is látja őket, akkor is inkább néz a pohár fenekére, mintsem hogy szembe nézzen az igazsággal.
- Milyen igazsággal?
- Hogy a holtak lelkei olykor….nos...nem térnek nyugovóra és itt maradnak a földön. Visszajárnak a rég ismert helyekre, felkeresik a szeretteiket vagy éppen üldözik a rosszakarójukat. De ezt csak kevés ember képes felfogni, megérteni...vagy látni.
- Igen…- hajtottam le a fejemet - Mary a múltkor csúnyán megütött, amikor mondtam neki, hogy az anyukája ott várja a kereszteződésnél, ahogyan mindig is…. Azóta sem hajlandó beszélni velem….- Nagyapa keserűen sóhajtott.
-....Ez az egyik legfontosabb lecke: sose mond egy embernek se ebben a városban, hogy látod a szellemeket.
- Akkor anyunak se szóljak arról, hogy a szomszéd Ronald bácsi esténként folyton őt figyeli az emeleti ablakon keresztül?
- Az, akit a múlthéten vitt el a szívroham?
- Ühüm. Esténként, mikor beengedem aput a bejárati ajtón, látom hogy lebeg vissza a háza felé...
- Hát...ha eddig nem tett sem benne, sem apádban kárt, akkor ezután se fog. De, későre jár az idő kis hercegnőm. Ideje aludni menned.
- De még nem vagyok álmos.
- Akkor holnap fáradtan akarsz találkozni Simon bácsikáddal?
-Nem!
- Akkor menj fel szépen és aludj. Én is elindulok haza.
- Jó éjt nagypapa. Vigyázz az úton….

                                                       *

Nagyjából így telt a gyermekkorom. Apám ivott, anyám ezt némán tűrte, ahogyan azt is, amikor apát börtönbe zárták, mert felindulásból lelőtt valakit. Anya nem várt az ítéletet kimondásáig, megpattant a városból valakivel és azóta sem hallottam róla. 12 éves korom óta a nagyapám Keith és a bácsikám Simon neveltek és tanítottak, elsősorban arra, hogyan tudjam kordában tartani azt az erőt, amit a szakkönyvek nekromanciának hívnak.

Nagypapa mesélte, hogy amióta csak a családunkról vannak írásos emlékek, azóta a halál a kenyerünk. Hóhérokból, temetőőrökből és pestis doktorokból áll felmenőink sora - és mind egytől egyig halálmágusok is voltak, ahogyan most mi is.  Nagyapa megtanított arra, hogy bánjak tisztelettel a halotakkal; ne akarjam rájuk erőltetni az akaratomat, érezzem át azokat a dolgokat, amik őket érték életükben, és ha ők is úgy döntenek segítenek nekem, ha harcra kerülne a sor. Mert bár nem részei az élők világának, még akarattal rendelkeznek, és senkinek sincs jogában erővel megfosztani őket ettől.
Ezért is kérek mindig először engedélyt egy temető lakóitól, mielőtt még felhasználnám földi maradványaikat arra, hogy a képességeimet gyakoroljam rajtuk.

Dance Macabre. Ez a kedvencem azok közül a varázslatok közül, amit nagypapa tanított nekem. Egyenlőre még nem könnyű irányítanom, mert sok koncentrációt igényel, de a végeredmény haláli. Ezt a szó legszorosabb értelmében kell hogy mondjam. Mielőtt még elindultam volna Olaszországba, egy különös férfi megkeresett minket. Azt mondta, hogy ő egy “speciális vadász”, és hogy apám cellatársa volt a börtönben. Apa pedig arra kérte, a férfi szavaival élve, hogy “vessen véget az őrületnek”, ami tönkre tette a családját.
A férfi nagyon erős volt. Valami állatias kinézetű szellemmel végigkergetett a temetőn, ám mikor már úgy érezte sarokba szorított, felcsendült az ismerős dal, és a sírokból kijövő csontvázak táncba kezdtek körülötte.
Három perc elég volt ahhoz, hogy eszét veszítse. Mikor a földön fetrengett, habzó szájjal és görcsbe rándult végtagokkal, nagyapa előjött a fák közül Simon bácsival egyetemben, és a kezembe adta a családi örökségnek számító ásót, majd ezt mondta.
“Suprenum Vale”.

Azzal az ásóval, melynek fémjével még az őseim fejeket vágtak le, nekem sikerült eltemetnem az első olyan személyt, aki az életünkre tört.

                                                               *

Ez két hónapja történt. Azóta úton vagyok az öreg Európában, hogy hozzám hasonló emberekkel találkozzak, de eddig sajnos kevés sikerrel jártam. Liones-ban volt egy jövendőmondó hölgy, aki azt mondta, hogy a “Holtak Szigetén” fogok találkozni egy sorsfordító személlyel. De hogy melyik “Holtak Szigete” titulust viselő helyen, vagy hogy milyen irányt fog venni a találkozás után az életem, azt nem mondta meg.
Jelenleg Velence egyik kikötőjében próbálom már idestova két hete meggyőzni a hajósokat, hogy vigyenek át Poveglia szigetére - mely egyike a fentebb nevezett szigetek sokaságának - de nem hajlandóak arra a, szerintük elátkozott helyre lépni.
- Nincs annyi pénz a világon, hogy áthajózzak oda! - Kiáltotta felém a majd huszadik hajós kapitány, miközben vad kézrázások között zavart el a dokkról. Mielőtt azonban még elértem volna a végére, az egyik matróz leint az egyik hatalmas konténer mellé.
- Hallom kislány, hogy hajót keresel az egykori pestises sziget  felé.
- Nyugtat a tudat, hogy a nagy zajtól még nem mindenki süket.
- Nagyon vicces - horkant rosszallóan a tag - Na, lényeg a lényeg: van egy rokonom, aki szokott átvinni kíváncsi külföldieket katasztrófa túra néven.
- És ez legális?
- Hát hogyne lenne az! Ha nem lenne, már rég a halakkal aludna a folyton a vizet cirkáló járőrök miatt.  Itt a névjegykártyája, de csak keddtől lesz elérthető. - Ezzel át is nyújtott egy érdekes színekkel tarkított kis kártyát, rajta a vállalkozás nevével, címével és az egyéb elérhetőséggel. Megköszöntem az információt egy vacsora árával, majd megindultam a lakás felé. Már éppen szálltam volna fel a hazafelé tartó buszra, amikor a hátamon lévő, eddig nyugalmi állapotban lévő Demondo elkezdett remegni és recsegő hangokat kiadni.

Ez csak egy dolgot jelenthetett. Tüstént lepattantam a buszról és iránytűnek használva az ásót futottam ahogy csak a lábam bírta. A kikötő egy másik, északabbi pontjára vezetett, majd ott hirtelen elveszett a nyom. Keserűn lépek fel a töltésre, ám amikor jobban körbenéztem, felcsillant a szemem. Demondo végig a sziget felé mutatott.
- Nem várhatok keddig....


Képességek:

Undead Guardian (Élőholt Védelmező)
Christine megidéz egy masszívabb zombit/csontvázat, aki bár támadásra nem képes, a körülötte lévő lelkek erejét használva hosszú ideig képes védelmet nyújtani megidézőjének. Hátránya ennek a képességnek, hogy szükséges hozzá a Demondo-val való fizikai kapcsolat.

Dance Macabre (Haláltánc)
Az idéző szavaira néhány élőhalott feléled és az ellenfél körül kezdenek táncot járni. Ha az ellenfél nem tud belőle rövid időn belül kitörni (ez nagyban függ a célpont mentális erejétől és stabilitásától), akkor az átok pszichés hatásokat idéz elő rajta, ez lehet katatónia, epilepszia, ájulás, autizmus stb. ( Ez szintén függ a célpont mentális stabilitásától és épelméjűségétől. ) Hátrány: Az idéző felől is hatalmas koncentrációt igényel ez a varázslat, és ha az ellenfélnek sikerül elpusztítania a táncoló halottakat, akkor az teljesen kimeríti a felhasználót.