Iwasaki Hikaru

Tárgy: Iwasaki Hikaru Hétf. Dec. 16, 2013 1:14 am

Név: Iwasaki Hikaru
Nem: Nő
Kaszt: Onmyōji (陰陽師)
Életkor: 18
Származás: Japán, egy kis szentély valahol északon
Tartózkodás: Japán, átutazóban

Jellem: Barátságos, kedves mindenkivel, és mindenkiben képes meglátni a jót, bár vannak olyan személyek akik szerinte gyakran megérdemlik az igazságosztást, és ilyenkor egy-két sor agymosást kaphatnak is tőle. Elsőre talán egy átlagos, aranyos kislánynak tűnhet, hiszen folyamatosan pörög, izeg-mozog, és mosolyog. A barátgyűjtés mellett az ellenfélgyűjtés is néha egész szép számban megy neki, hiszen a szája nagy, és gyakran nem tudja hol a határ. Ha valaki egy kicsit is felhúzza, akkor hamar elveszti a fejét, és megpróbálja a célpontját minél előbb a betonba küldeni vagy testileg, vagy lelkileg. A ritka pillanatok egyike, hogy nincs jó kedvében, pedig néha ennek is meg kell történnie. Ilyenkor a színes, pompázó világ az ő szemében szürke, komor rémálommá változik át, és elég sok ösztönzés után vált újra vissza szivárványlányba.
Kinézet: Első ránézésre is már eléggé feltűnő fiatal japán lány, akit ha nem is a külleme miatt vesznek észre gyorsan, annál inkább az egyedi gesztusai miatt. Hosszú sötétbarna haj, hófehér bőr, és karakteres ázsiai arc. Ha ruhákról van szó, akkor sincs szokatlan öltözködési módja, bár néha talán túl gyakran kerül elő nála a szentélypapnői öltözet. Nincsenek különösebben kedvelt színei, és kiegészítői sem, amik gyakrabban megjelennének a ruhatárában. 164 centiméter magas, és 48 kg. Két szép ezüstös szürke szeme csak még inkább dob az összhatáson. Alakja karcsú, és elég soványka is, de ez nem azt jelenti, hogy nem képes megvédeni magát.
Felszerelés: egy-két könyv, egy öngyújtó, tű és fehér cérna, váltóruhák

Szellem:

Név: Natsu (夏)
Típus: elemi szellem
Elem: tűz
Képességek:
A tűzisten áldása
Hikaru teljesen a tűz és a lángok védelme alatt áll, így természetes, vagy mesterségesen létrehozott tűzzel nem lehet benne kárt okozni. Könnyedén belesétálhat a tűzbe, vagy akár végigsétálhat a parázson, meg se érzi. Természetesen mivel még nagyon az ereje kitanulásának az elején van, így azért a magmában sétálás nem ajánlott számára, de a későbbiek során már ezt is egy szemrebbenés nélkül megtudja tenni.
Tűzlabdák idézése
Akár már a legkevesebb koncentrációval is képes a kezében egy golyó formájú tűzlabdát teremteni, majd ugyanígy elfojtani. Ezeket kedve szerint dobálhatja, ám amint földet érnek kisebb robbanást idéznek elő. Hátránya a képességnek, hogy bár a használója nem érzékelheti, de igencsak megterhelő a Furyoku-ra, főleg ilyen kezdő szinten. Ha a használó már a határai végén jár, könnyedén előjöhet fáradékonyság, szédülés, vagy esetleg homályos látás, ami nem éppen előnyös egy csata közepén. Gyakran persze az is megtörténhet, hogy egyszerűen csak nem képes elégetni már a Furyoku-ját a használó, így akármennyire is erőlteti, több tűzlabda nem keletkezik már.

Lakás: -

Ugyanolyan átlagos körülmények között születtem, mint szinte mindenki más ebben a világban. Szerető család vett körül, na és persze megfelelő anyagi környezet. Egy japánban található kisebb szentélyben születtem, valahol északon az ország fagyosabb részein. Ebbe a szentélybe jöttek mindig imádkozni az emberek az istenekhez, hogy ebben az évben se kelljen megfagyniuk, legyen elegendő fájuk a begyújtáshoz, és ne legyenek hókatasztrófák. Az ősi tekercsek szerint ebben a szentélyben élnek a család, a tűz, és a szeretet istenei, akik meghallgatnak minden olyan hívőt akinek a szíve elég nyitott ahhoz, hogy felkelte a figyelmüket. Én kisgyerek korom óta ebben a szentélyben éltem, és tanultam. Mivel minden már generációk óta az Iwasaki család elsőszülött leányai öröklik a sámán papnő címet, így most is én kaphattam meg eme ritka megtiszteltetést. A vallási ünnepek alatt nekem kellett hat éves koromtól megszentelnem a helység nagyobb tüzeit, és a hívők megáldani kívánt gyertyáit. Elvileg az imádkozásom hatására meghallgatnak a tűz szellemei, és szerencsét hoznak a lángokra amikre ráteszem a kezem. Én soha nem hittem az egészben, vagyis legalábbis annyira mint amennyire csak szükséges volt. Eddig semmi sem bizonyította, hogy léteznek ezek a különös szellemek, és a szerencseosztogatásom sem volt valami nagy erejű. Persze ha már beleneveltek ebbe a szerepkörbe, és mindent megadtak amit kértek, nem nagyon volt okom ellenkezni és megvétózni az egészet. Éltem az átlagos, és mégis különlegesnek hitt életemet addig amíg tehettem. Az édesanyám mindent megtanított a szellemvilágról, mesélt olyan világokról amikről én eddig még csak nem is hallottam, és adott könyveket olyan sámánokról akiket valóban meghallgatták a szellemek és ennek hatására különleges erőket szerezhettek. Mindig is irigyeltem az ilyen „mesehősöket” hiszen én is egy sámán voltam, de eddig még semmi hasznát nem vettem ennek az egésznek. Persze.. gyakran éreztem hogy valaki bámul, és mégsem volt ott senki. Vagy gyakran megesett, hogy olyan hangokat hallottam amiket földi emberek nem adhattak ki, de úgy éreztem vagy csak beképzelem az egészet, vagy csak nem tartanak a szellemek elég méltónak rá, hogy láthassam őket. Minél idősebb lettem, annál inkább biztosabb lettem abban, hogy az egész csak a sok buta mese hatása amiket az édesanyám tanított nekem. Természetesen az édesapám sem hagyta, hogy csak a család női ága oktasson engem, hiszen tudta, hogy milyen veszélyes a nagyvilág, így megtanította megvédeni magam ha esetleg a későbbiekben szükségem lenne rá. Ha éppen nem a szentélyben imádkoztam, vagy nem takarítottam, akkor erőnléti edzésekre vitt, majd úgy tizennégy éves koromtól harcművészeti/önvédelmi technikákat is tanított nekem. Őszintén szólva sokkal jobban élveztem, mint a poros könyvek, és a régi tekercsek között való bujdosást, ami talán érthető is volt. Így töltöttem el jó pár évet.. erősítve az elmémet és a testemen, míg egyszer csak eredménye lett ennek az egésznek, amit talán végképp nem gondoltam volna. Egyik éjszaka egy szörnyű álom gyötört, ami abból állt, hogy a szentélyünk lángokba borult, és végül mindenki szörnyethal a tűzben. A rémálmok után általában egyszerre fel is ébredek, amire úgy hajnali két óra felé kerülhetett sor. A lélegzetem nagyon felgyorsult, és alig tudtam visszatartani a fájdalmat ami a mellkasom közepéről áramlott szét a testem minden egyes pontjába. Lassan feltápászkodtam a párnám mellől, és kimentem a konyhába, hogy szerezzek magamnak egy kis hideg vizet, hátha attól sokkal jobb lesz minden. Miután megittam jó pár pohárral visszaindultam a szobámba, ám hirtelen tűz ropogását véltem hallani, majd ezt egy narancssárga fényjáték követte. A szentély előtti udvarból jött, így gondoltam kisétálok és megnézem mi is lehet ez pontosan. Az udvar közepén lévő nagyobb lámpás borult lángba, és meggyújtotta az egész fapóznát amin lógott. A normális emberek talán azonnal felébresztették volna az egész családjukat, vagy pedig el akarták volna oltani azt a jelenséget ami az álmukban bekövetkezett tűzbalesetet okozta, de én (amint kiderült) nem voltam átlagos. A tűz magához szólított, és én engedtem a szólításának. Persze nem is nagyon tudtam ellene mást tenni, ugyanis az elmém egyesült a lángok táncával, és nem tudtam levenni róla a tekintetem. A testem egyre közelebb került a tűzhöz, de nem hátrált meg. Már szinte éreztem azt az égető marást amit a narancssárga fények közelsége fog okozni, de ez a rettentően megszokott dolog nem történt meg. Könnyedén belesétáltam a lángokba, és a földön található parázsba, és még csak meg sem perzselődtem. Éreztem a melegséget, de az nem a tűz miatt volt, hanem egy tudat miatt, vagyis inkább egy lélek miatt ami a tűzben volt. Megszólított, de szavak nélkül. Értettem, kérdések nélkül. Engem akart. Engem választott. Azt hogy miért, és hogy hogyan.. azt nem tudom, de talán ennek mind köze van a családomhoz, és ennek a szentélyhez. Ez a szellem több száz, vagy talán több ezer éven keresztül ebben a szentélyben élt, csak eddig aludt. A családom azért őrizte ezt a helyet, hogy itt legyen egy örökös az Iwasaki klánból amikor ez az elemi szellem felébred, és be tudja magába fogadni. Azaz a családom feladata csupán annyi volt, hogy megakadályozza, hogy ez a szellem egy gonosz sámán kezébe kerüljön. Ezek természetesen nem csak az én felvetéseim, ezekre mind rájöttem a sok tekercs, és tanítás után amiket az édesanyám hagyott rám. Az édesapám testedzése pedig azt segítette elő, hogy megfelelő erőm legyen ahhoz, hogy a szellem elfogadjon a mesterének. Ettől a naptól kezdve a tűz még közelebb állt hozzám, mint azt valaha is reméltem volna. A megfelelő koncentrációval képes vagyok tűzlabdákat teremteni a kezemben, vagy éppen elfojtani azokat. Ezen kívül a tűz szeretetét élvezem, tehát kárt soha nem tesz bennem, és fájdalmat soha nem okoz nekem. Végre olyan különleges ember… vagyis sámán lehettem amilyennek mindig is hittek, és amilyenné mindig is szerettem volna válni. Azonban amilyen tudásokat rám hagytak az előző sámán papnők az nem volt elég ahhoz, hogy mindent megtudjak a sámán világról. A szüleim fel voltak rá készülve, hogy ez lesz.. de ők sem voltak eléggé beavatva ebbe a titokzatos világba, hogy feltudjanak készíteni az Új világra amibe beléptem. A világon, Ázsiában, Európában, Amerikában még rengeteg hasonló szentély van mint ez, és talán az egyikben megfelelő magyarázatot tudnak adni mindenre. Egyelőre viszont a sámánokkal kellett valahogyan megismerkednem, de azt nem tudtam, hogy hogyan. A családom (nagy szomorúsággal), de elküldött egy olyan helyre ahonnan elkezdhetem az egész utamat a sámán léthez. Tokióba kellett utaznom, ahol tapasztalt sámánok vezetnek be a saját világukba, hogy minden könnyebb legyen nekem. Életemben most először kellett elhagynom a szentélyt, és sajnos nagyon úgy látszik, hogy örökre. Szerencsére azonban nem kellett ezt egyedül megtennem, hiszen az őrszellemem azóta is követett, és mindig érezhettem hogy bármit teszek, bárhol.. ő mindig megvéd engem. Repülővel kellett felutaznom a fővárosba, ahol már a pályaudvaron vártak rám az ottani ismerősei a szüleimnek. Korombeli fiatal srácok és lányok voltak, akik enyhén szólva modernebben öltözködtek, mint én. A viselkedésük is elég.. vad volt, de egészen tetszett ez a nagy másság. Talán nem is lesz olyan szörnyű ez az egész világturné. A sámántársaim elmagyaráztak mindent a lélekegyesülésekről, a fúziókról, a szellemfajtákról, a sámánviadalokról, és minden olyan dologról, amiről tudnom kellett. Na meg persze a saját kérésemre a nagyvilág rejtelmeibe is bevezettek, mert eléggé elzártan éltem minden civilizált dologtól, így azért nem ártott a kultúrám felfrissítése. Nagyon megszerettem őket, és ők is engem, hiszen az utazásom előtt egy-két erős tippet is adtak ahhoz, hogy hol találhatok még a tűzszellemhez hasonló szellemeket. Az én feladatom, hogy őket mind megszerezzem, és megakadályozzam, hogy a természet erői gonosz sámánok kezébe kerüljenek. Élvezni fogom a hősködést, de ugyan.. ki ne élvezné?

Tárgy: Re: Iwasaki Hikaru Szer. Dec. 18, 2013 6:03 am

Nos most Faust bácsi nem ér rá ezért én ellenőrizlek le téged.

Khm... a jellemben és a kinézetben nem nagyon találtam hibát, aminek örülök, mivel sok tapasztalt játékossal is megesik, hogy ellent mond magának de minek papolok erről egy papnak? Na jöhet a story... Hát érdekes volt az egész, nem mondom, hogy rossz, csak hiányoltam belőle a párbeszédeket, ugyanis imádom amikor így játszik ki egy karaktert, mivel ez mutatja, hogy tényleg majdhogynem azonos vele, de mehetünk tovább! Az Omün... az Omn... az Onmyōji-nak minden kritériumát megemíltetted, viszont jobb lett volna ha részletesebben kifejted, hogyan is tanultad meg a tűzlabda létrehozást... De ezek nem túl egetrengető hibák, szóval nem foglak ELUTASÍTANI mivel minden megvan minden ami kell plusz egészen tetszett ahogyan leírtad, hogy hogyan szólított magához a tűz szellemel nos I hope your Heart is on FIRE! Szóval úgy nézki elfogadlak

Kezdő tőke: 6000 ĐĐ
Szint: 1 / Fu: 100

Kezdő Képességek

A tűzisten áldása
Hikaru teljesen a tűz és a lángok védelme alatt áll, így természetes, vagy mesterségesen létrehozott tűzzel nem lehet benne kárt okozni. Könnyedén belesétálhat a tűzbe, vagy akár végigsétálhat a parázson, meg se érzi. Természetesen mivel még nagyon az ereje kitanulásának az elején van, így azért a magmában sétálás nem ajánlott számára, de a későbbiek során már ezt is egy szemrebbenés nélkül megtudja tenni.

Tűzlabdák idézése
Akár már a legkevesebb koncentrációval is képes a kezében egy golyó formájú tűzlabdát teremteni, majd ugyanígy elfojtani. Ezeket kedve szerint dobálhatja, ám amint földet érnek kisebb robbanást idéznek elő. Hátránya a képességnek, hogy bár a használója nem érzékelheti, de igencsak megterhelő a Furyoku-ra, főleg ilyen kezdő szinten. Ha a használó már a határai végén jár, könnyedén előjöhet fáradékonyság, szédülés, vagy esetleg homályos látás, ami nem éppen előnyös egy csata közepén. Gyakran persze az is megtörténhet, hogy egyszerűen csak nem képes elégetni már a Furyoku-ját a használó, így akármennyire is erőlteti, több tűzlabda nem keletkezik már.

Most már el készítheted az adatlapod!

» Iwasaki Hikaru