A Sámán Király alapú szerepjáték ahol a kalandozhatsz a sámánok izgalmas világában.
 
HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A zokogó erdő (Christine)

Go down 
SzerzőÜzenet
Yoh Asakura
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 40
Join date : 2012. Aug. 07.
Age : 20
Tartózkodási hely : Szék amiben jókat szúnyókálok

Character sheet
Furyoku:
0/0  (0/0)

TémanyitásTárgy: A zokogó erdő (Christine)   Pént. Márc. 09, 2018 7:59 am

Az ide jutást teljes mértékben rád bízom, mivel ez csak egy kis község (bocsánat a küldetés leírásában elírtam) így reptere nincs, de azon kívül bármivel könnyen meglehet közelíteni a Dél-Olaszországi helyszínünket. Igen picike helyet fed le maga a település, nem áll csupán egy fő útból, és egy hozzá kapcsolódó körülbelül tíz-húsz utcácskából. Bár csupán egyetlen egy fogadó féleség van, ne csüggedj, van szabad szobájuk! Az utcákat főként beton borítja, az egyetlen dolog ami szemet szúrhat mindenkinek, az a város büszkesége, a templom amit még a tizenhetedik században húztak fel a főút mentén.
A község problémája hirtelen turista látványossággá változtatta az egész környéket. Így természetesen nem te leszel az egyetlen aki a furcsa jelenség iránt érdeklődik. Az első posztodban teljes szabadságot kapsz, nem történik pillanatnyilag semmi, a végén viszont a szállás helyedre térj vissza. Nem kell feltétlen a fogadót választanod, ha esetleg van valami jobb ötleted e helyett!

Posztolási határ idő jelen esetben nincs!
A minimum szavak száma pedig, legyen 100. Smile

Hajrá!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://samankiralyszj.hungarianforum.com
Christine Carytus
Temető Mágus
Temető Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 4
Join date : 2018. Jan. 24.

TémanyitásTárgy: 1.rész: Segélykérés   Vas. Márc. 11, 2018 2:02 am

Alighogy visszaértem a kikötőből, Mauro a már nyugdíjas főbérlőm lépett ki az ajtón, halálra vált tekintettel, kisírt szemekkel. Gyorsan elé léptem és megfogtam a vállainál.
- Mi a baj Mauro bácsi? Angela nénivel történt valami?
- Nem.- szipogta az öreg.
- Tessék - nyújtottam neki egy másik zsebkendőt. Abba ő gyorsan kifújta az orrát, majd leültünk a bejárat előtti kis padra.
- Most hívott a bátyám Matteo. A legidősebb unokájának ma hajnalban akadtak rá a holtestére az városuk mellett erdőben.
- Ez szörnyű. Hogy történt?
- Épp az a legnagyobb baj, hogy senki nem tudja. Amikor a járőr rátalált a vízmosásban feküdt halálra rémült kifejezéssel az arcán. Matteo mondta, hogy majd még szól, ha a kórházból kap újabb híreket, de addig is… - próbált felállni az öreg, de a sok sírástól gondolom megszédülhetett egy kicsit, mert szinte azonnal vissza is rogyott mellém.
- Maradjon még egy kicsit ülve.
- Christine igaz, hogy csak nem régóta laksz itt nálunk, meg Angela-val sokkal többet szoktál beszélni, de…
- Igen?
- Megkérhetlek , hogy holnap elkísérnél engem San Giorgio Albanese-be? - A kérésére egyből felemeltem a fejem. A kérése tényleg váratlanul ért, de látva azt a hatalmas szomorúságot és félelmet az arcán, nem tudtam nemet mondani neki.
- Persze, hogy elkísérem Mauro bácsi. Viszont nekem is lenne egy kérdésem?
- Hm?
- Miért szeretné, hogy menjek? - Az öreg nagy levegőt vett, majd egy hatalmasat sóhajttt.
- Mert félek. Félek attól a helytől, a bizarr legendáitól, amiket apánk mesélt nekünk gyerekkorunkban...de legjobban...a város lakóitól félek. - Szomorúan néztem az idős bácsira, az ő szemeiben ellenben most valami furcsa kis reményt láttam tükröződni. Már vettem volna a levegőt beszédhez, de ő megelőzött. - Te viszont nem féled ezeket, és nem érdekel, mit mondanak az emberek. Biztonságban érezném magam melletted. - Itt egy picit nekem is elkezdett párásodni a szemem, viszont a  viszonylag normálissá fokozódó hangulatnak betett az, hogy Demondo elkezdett morogni a hátamon. Még szerencse, hogy Mauro bácsi már eléggé nagyot hall, és a környéken se járt senki sem akkor éppen.
- Még ma megtudjuk rendelni a jegyeket, és holnap már az első vonattal indulhatunk is.
- Most akarsz menni az állomásra? - Hökkent meg a papus az órájára mutatva - Még taxival is messze van, úgy meg főleg hogy ilyenkor megy mindenki haza, és az utakon csak araszolva lehet közlekedni.- Felnevettem.
- Erre jó az internet Mauro! Előre megtudom a jegyeket kérni, és majd holnap ott  az állomáson átvesszük.
- Ez furcsa - fogódzkodik a karomba, miközben lassan megindultunk befelé vacsorára - én azt hittem az internetre csak képeket lehet feltenni…


Aznap este

- Mi volt a bajod délután? Nem tetszik, hogy valaki a segítségünket kérte?- Szokásához hűen, Demondo most sem szól egy szót sem, csak morog, és belülről próbálja vagdosni a rárakott fáslit.
- Nyugodj már meg! - Csapok rá, mire ismét elhalkul.
- P-poveglia…- suttogja halkan. Kelletlenül a számba harapok. Tudom, hogy volt valaki a szigeten… de Mauro bácsi is…basszus…
- Pár nap csúszást kibír a keresés. - Mondom oda mérges fémeszközömnek - És ha már keresés. - nyitom fel a laptopot - Jobb, ha egy kicsit utánanézek annak a hires-hirhedt erdőnek és a mendemondáinak…

Másnap

A korai reggeli kelés meghozta a gyümölcsét. Kissé fáradtan és éhesen, de már délelőtt megérkeztünk a kicsi vasútállomáshoz, ahonnan csak egy éppen hogy látszódó földút indult el a buja erdőség irányába. Mikor próbáltam jobban szemügyre venni a terepet, egy  közeledő porfelhőre lettem figyelmes, ami egyenesen felénk jött. A felhőből végül előtűnt egy öreg, rézszínű Lancia autó, amiben egy pocakos, kopasz úr ült.
- Matteo! - Lépett ki mellőlem Mauro, majd a megszólítottal szoros ölelkezéssel köszöntötték egymást. Bár mindkettejük arcán volt némi boldogság a viszontlátás öröme miatt, szinte vágni lehetett a legevőben a fájdalmat mely ezzel egy időben átjárta őket.
- És ki  ez a kis bambina, testvér? - Kérdezte Matteo rám mutatva sok gyűrűt viselő ujját.
- A nevem Christine Carytus. Örvendek. - Nyújtom kézfogásra a kezemet, de az öreg inkább megragadj és egy csókot lehel rá.
- Ő a kísérőm.
- Sajnálom, hogy ilyen gyászos időben kellett ellátogatnod a városunkba Christine - horgasztja le a fejét Matteo - de kérlek, érezd otthon magad.
- Van egy olyan sejtésem,hogy tényleg olyan lesz, mint otthon - mondtam félhalkan, miközben megállás nélkül az erdőt fürkésztem, és Demondo is megint belekezdet a morgásba. Van itt valami nagyon nyugtalanító...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
A zokogó erdő (Christine)
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Sámán Király Szerepjáték :: Játéktér :: Játéktér :: Európa-
Ugrás: